Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Koltai Gábor
2014. szeptember 18.

Innen-onnan – csb hétfő-kedd 1. forduló

Új sorozatunkban a hétfői és a keddi versenynapon, azaz az II. osztályban, valamint az I/A-ban és I/B-ben játszott partikból válogatunk ki néhányat.    
Talyigás Péter
2014. szeptember 15.

Darvas 110 – Darvas-kvíz megoldások

A 110 éve született Darvas Róbert tiszteletére kiírt kvíz nyertese Gyulai András, a győztes az elérhető 110 pontból 91-et megszerzett. Gratulálunk! Nyereménye a kiíráshoz hűen Darvas bridzsversenyen nyert ezüst öngyújtója. Az eredményhirdetés után következzenek a kérdések megoldásai.          
Juhi
2014. szeptember 9.

A Kancellár-kupa – Terence Reese–David Bird: A lejátszás csodái

Az Apát rendkívül fontosnak tartotta a minél jobb szereplést a kolostorok közötti nemzeti bajnokságban, a Kancellár-kupában. A kolostori életútban gondolkozó ígéretes fiatalok nyilván szívesebben választanak egy sikeres első csapattal rendelkező kolostort.   Idén a verseny két favoritja, a St. Titus Kolostor és a Sutton Scotney Rendház a csoportkörben nem talált legyőzőre, így ők találkoztak a 40 leosztásos vasárnapi döntőben.    
Hoffman Tamás
2014. szeptember 9.

Csillag születik

Két vasárnapi partiról szeretnék megemlékezni itt. A Kibic Klubban játszottam Szetei Zsolt Nagymester tanítványával. A tizenhat éves hölgy egy hónapja játszik és már jobban tudja a precíziós rendszert, mint én valaha fogom és a játéktudása már most vetekszik az átlagos klubjátékoséval. Szinte félek elképzelni, hogy mi lesz itt néhány év múlva. Engem rögtön az első partinál meggyőzött.
Hoffman Tamás
2014. szeptember 9.

Csillag születik

Talyigás Péter
2014. szeptember 2.

Darvas 110 – Darvas-kvíz

Darvas Róbert bridzsrejtvényekkel jelentkezett 1932-ben és ezekkel is hagyott el bennünket, hiszen utolsó, 1956-ban megjelent könyve is feladványokra épül. Az olvasóink számára összeállított feladatsort részben ő alkotta, részben életével, művével kapcsolatos. A különböző nehézségi fokú kérdésekre adott válaszokkal szerezhető maximális pontszámot jelezzük, de díjazzuk a részmegoldásokat is. A győztes Darvas utolsó bridzstrófeáját kapja, az ezüst öngyújtó felirata: „1955. őszi Leonardo da Vinci bridge-bajnokság, I. o. 2. hely”.
Gulyás Dániel
2014. szeptember 1.

Piaci körkép 2014

Csere a Kettőshibában (I/B) A Kettőshiba két éve második lett a III. osztályban, tavaly pedig megnyerte a II. osztályt, ezúttal tehát már az I/B-ben küzd. Bozzai Bence egy évet az Izobauban játszott, most visszaigazolt, Tubak Dani az ificsapatban versenyzik az ősszel, a felállás a következő lesz: Albrecht Károly–Bozzai Péter, Bozzai Bence–Vikor Attila.(IX. 6.)
Szalay György
2014. augusztus 29.

A Mester

Keresem a hírt a Népszabadság Online oldalán. Kulturális rovat, nagybetű: Meghalt Esterházy Melinda hercegnő. Aki lusta utánajárni, annak annyit róla, hogy egy jó családból való, majd még jobban házasodó prímabalerináról van szó, aki 26 éves korában – ahogy az újság írja – férje iránti szeretetből” visszavonult a pályáról. Gábor (vagy nekünk, tanítványoknak: A Mester) abban a korban még egy másik pódiumon brillírozott, és még csak készült (ő mindenre (fel)készült) a négykezes, színes lapos darabokra. És tudta, hogy a másik előbb-utóbb túljátssza őt. Hogy miért is? Hagyjuk most a sok blablát a korról és az élet rendjéről; szerintem más volt az oka. Mesterünk, mint minden valódi nagy művész: perfekcionista volt.
Kelen Károly
2014. augusztus 28.

Elhunyt Gabos Gábor

A Népszabadság Online-ról vettem: „Hosszú betegség után, nyolcvannégy éves korában meghalt Gabos Gábor zongoraművész. Gabost fiatalkorában óriás tehetségként tartották számon. Rendkívüli virtuozitással játszotta a klasszikus bravúrdarabokat. Hernádi Lajos tanítványa volt a budapesti Zeneakadémián, 1955-ben a párizsi Marguerite Long zongoraversenyen harmadik helyezett lett, 1961-ben első díjat nyert a budapesti nemzetközi Liszt–Bartók zongoraversenyen. Bejárta a világ hangversenypódiumait. Bartók, Brahms, Beethoven, Chopin, Haydn, Liszt és Schubert darabjait játszotta lemezekre. 1968-as Bartók-lemezét a Japán Lemezakadémia nagydíjjal jutalmazta. Liszt Ferenc-díjas, érdemes művész. Szenvedélyes bridzsjátékos volt, sokszoros magyar bajnok és válogatott.”


Kuttner György
2014. augusztus 26.

Darvas 110 – Kvízharang

Lezárjuk a Darvas-évet. Életművéhez híven rejtvénycsokorral. Bridzs-, és sakkrejtvények, életéhez kapcsolható közismereti kérdések teszik majd próbára érdeklődő olvasóinkat. A győztes jutalma pedig egy különleges tárgy lesz Darvas Róberttől…